1997. január 28-án új jogszabály lépett hatályba a zárt terekbe való belépésre vonatkozóan, az 1997. évi Zárt terek Szabályzata. Az új Szabályzat kísérletet tesz annak meghatározására, hogy mi lehet a zárt tér: „bármilyen hely, beleértve minden kamrát, kádat, silót, gödröt, árkot, csövet, csatornát, füstelvezetőt, kutat vagy más hasonló teret, ahol zárt jellegénél fogva, ésszerűen előrelátható meghatározott kockázat merül fel”. Ezt a listát ki lehetne terjeszteni a tartályhajók felépítményeire, a nyitott tetejű kamrákra (különösen azokon a helyeken, ahol felhalmozódhatnak a töltőgázok), vegyianyag-szállító tartálykocsikra és olyan égéskamrákra, amelyekhez hozzáférés szükséges például a téglabélés karbantartásához.
Az összetettebb kérdések mélyebb megismeréséhez meg kell tekinteni az EBK által készített „Biztonságos munkavégzés zárt térben Jóváhagyott gyakorlati kódex, szabályzat és útmutatás” című dokumentumát.
Valamennyi olyan munkaadó, akinek esetleg zárt térbe kell belépnie és ott kell dolgoznia, nemcsak saját alkalmazottja, hanem az irányítása alá tartozó vállalkozók által végzett munkák esetében is köteles biztosítani a szabályzat betartását.
A szabályozás kiemelt követelménye a zárt térbe való bármilyen célból történő belépés megakadályozása, de ha ennek megvalósítása ésszerűen nem célszerű, akkor a munkáltató vagy egyéni vállalkozó kötelessége, hogy az ezzel járó kockázatokat mérlegelve, értékeljen számos tényezőt.
E tényezők közé tartozik annak megállapítása, hogy mi volt a „zárt tér” korábbi tartalma, milyen maradványok lehetnek még jelen, és milyen szennyezési problémák merülhetnek fel.
A zárt téren belüli oxigénhiány és dúsulás komoly kockázatot jelenthet a dolgozókra, csakúgy, mint a belépendő terület fizikai méretei és elrendezése. Példa erre, hogy a közúti tartálykocsikban a 410 mm átmérőjű felismert nyílás a tartálytesthez való hozzáféréshez, ami nyilvánvaló kockázatot jelent azoknak az embereknek, akiknek vészhelyzetben be kell lépniük, vagy ami még fontosabb, el kell menekülniük.
További kockázati tényezők a tisztító vegyszerek és gyújtóforrások, például hegesztés, gyúlékony gázok, gőzök, por, műanyagok és egyéb anyagok meggyújtása, amelyek robbanáshoz vezethetnek.
Végül fennállhat annak a veszélye, hogy a közeli folyamatokból és szolgáltatásokból származó anyagok bejutnak a zárt térbe, ami az égési gázok kipufogógázában jelenlévő szén-monoxid vagy nitrogén-dioxid behatolásához vezet, vagy a szerves anyagok bomlásából származó hidrogén-szulfid keletkezik.
Ha a belépés megakadályozása nem indokolt, és a zárt téren belüli munkavégzés nem elkerülhető, akkor az irányítónak gondoskodnia kell egy olyan munkarendszer megvalósításáról, amely a korábban felsorolt kockázatok bármelyikével kapcsolatban, biztonságossá és egészségi kockázat nélkülivé teszi a munkát.
A főbb szempontok, amelyeket figyelembe kell venni, a következők: megfelelő felügyelet, a dolgozók hozzáértése, kommunikáció, a légkör gázérzékelővel történő tesztelése és felügyelete, be- és kilépés, világítás, tűzmegelőzés, mentési eljárások, egyéni védőeszközök; mindezek a munkavállalási engedély rendszerének alapját képezhetik.
Röviden, a zárt terek szabályozása megköveteli a munkáltatóktól, hogy vállalják a felelősséget a kockázatok felméréséért, a vészhelyzeti intézkedések és a biztonságos munkarendszer, valamint a felszerelések és a képzés biztosítása érdekében azért, hogy megpróbálják csökkenteni az évente előforduló halálos vagy halálos kimenetelű események számát. A HSE hivatalos adatai azt mutatják, hogy az Egyesült Királyságban évente átlagosan 15 ember hal meg zárt térben végzett munka közben.
Ez az iparágak széles körében előfordul, és a hordozható gázérzékelők legalapvetőbb követelményének tekinthető.